Historia

4. HITSZAKADÁS ÉS A TRIENTI ZSINAT

• Luther, 1518-as augsburgi eredménytelen kihallgatása után a jobb tájékoztatás céljából a pápához, valamint az egyetemes zsinathoz fellebbezett, pedig ezt egy bulla tiltotta.
• Luther a wittenbergi jogászok tanácsára másodszor is fellebbezett a zsinathoz, miután tudomást szerzet a kiátkozással fenyegető „Exsurge Domine” bulláról.
• Luther számára ekkor már a hit végső és egyetlen mértéke a Szentírás volt (sola scriptura).
• Az 1520-ban megjelent „A német nemzet keresztény nemességéhez c. írásában arra szólította fel a fejedelmeket és a világi rendeket, hogy vegyék saját kezükbe az egyházi reform ügyét, ha kell, zsinat összehívásával.
• Luther felvázolta az eljövendő reformzsinat reformprogramját, szerinte az egyház bajaiért a felelősség a pápaságot és az arisztotelészi skolasztikát terheli.

„Általános, szabad és keresztény zsinatot, német földön…”

• A wormsi birodalmi gyűlésen a zsinati megoldás nem jöhetett komolyan szóba, de a következő birodalmi gyűlésen, Nürnbergben minden birodalmi rend követelte „az általános, szabad és keresztény zsinatot, német földön”.
• A „szabad” jelzőt a lutheránusok a „pápától mentesként” értelmezték, a „keresztényt” pedig, hogy laikusok is részt vesznek és szavaznak majd.
• A pápa, VII. Kelemen (1523-1534) törekedett arra, hogy elhárítsa a zsinatra vonatkozó sürgetéseket.
• Az 1524. évi második nürnbergi birodalmi gyűlésen Speyert jelölték ki a német nemzeti zsinat helyszínének, ezt a császár betiltotta.
• Franciao. még akkor is elutasító, kiváró álláspontra helyezkedett, amikor a Farnese házból származó III. Pál (1534-1549), a második Medici pápa utódja, az 1536 tavaszán Rómába látogató császárnak végérvényesen megígérte a zsinat összehívását, ezt jún. 2-án végre is hajtotta.
• III. Pál uralkodói programjának fő pontjait zsinat és reform képezték, de késlekedő volt, ezért csak megszorításokkal szabad őt a katolikus reform első pápájának nevezni.

Az elhibázott kezdet: Mantova és Vicenza

• A zsinat első, 1537. máj. 23-ra szóló összehívása Mantovába elhibázott döntésnek bizonyult, ennek anyagi okai is voltak.
• A pápa a zsinatot 1537. okt. 8-án áthelyezte Vicenzába. A német protestánsok (akik 1531 óta a schmalkaldeni szövetségbe tömörültek) visszautasították a mantovai meghívást. A megnyitást határozatlan időre elnapolták.
• VIII. Henrik angol király az 1534. évi „egyházfőségi rendelettel” (Act of Supremacy) elszakította az angol egyházat Rómától,
• III. Pál 1536 őszén Rómába hívott egy kilenc prelátusból álló reformbizottságot, akik 1537. márc. 9-én szakértői előterjesztést adtak át neki „az Egyház megtisztításáról”.
• Albizottságokat alakítottak a pápai kancellária és kamara, valamint a római hivatalok megreformálásának végrehajtására.

Párbeszéd zsinat helyett

• 1541-ben tárgyalások Regensburgban, de a megegyezés ismét zátonyra futott Róma és Luther különböző egyházfogalma miatt. Amikor a protestánsok a IV. Lateráni Zsinaton definiált tanítást az Eucharisztiában végbemenő átlényegülésről elutasították, Contarini bíboros minden további engedméynt „látszatmegegyezésnek” jelentett ki.

A Trienti Zsinat 1542. évi első meghirdetése

• III. Pál pápa ismét a zsinati tervekre fordította figyelmét. Helyszínnek Trient megfelelt a rendek követeléseinek, de a pápa vonakodva fogadta el.
• A zsinat második meghirdetése is eredménytelen maradt. Két héttel a bulla kihirdetése után 1542. máj. 22-én I. Ferenc hadat üzent a császárnak . A pápa és a császár végül 1543-ban megegyeztek a zsinat elhalasztásáról.
• 1544. Speyer, birodalmi gyűlés: V. Károly újabb engedményeket tett à feszültségek Róma és a császári udvar között.
• A Crépyben 1544 szept-ben megkötött szerződés szabaddá tette a zsinat előtti utat.
• A pápa 1545. márc. 15-re Laetare vasárnapjára újra összehívta a zsinatot.
• 1545 koranyarán a pápa és a császár megegyezett a német protestánsok ellen. A schmalkaldeni szövetség katonai erejét akarták megtörni.

A schmalkaldeni háború és zsinat Trientben (1545-1547)

• A császár 1546 júl-ban kezdte el a háborút. A zsinatot 1545. dec. 13-án nyitották meg.
• Eldöntötték, hogy a zsinat két fő feladatát, a katolikus tanítás megszilárdítását és az Egyház reformját párhuzamosan fogják tárgyalni.
• Az apostoli hagyományt ugyanazzal a tisztelettel kell elfogadni (pari pietatis affectu) mint a Szentírást, a hagyomány kánonját meg is állapították.
• Autentikusnak, dogmatikai bizonyításhoz elegendőnek jelentették ki a használatos latin bibliafordítást, Szent Jeromos „Vulgátáját”.
• Sajátos forma: csak a püspökök, a szerzetesrendek generálisai és a szerzetesi kongregációk képviselői bírtak szavazati joggal. Nem „nemzetek” szerint, hanem fejenként kellett szavazniuk.
• Mellőzték a Konstanzban és Bázelban a dekrétumok bevezető szövegében alkalmazott „Ecclesiam universalem repraesentans” – „az egyetemes Egyházat képviselve” formula használatát.
• A ügyek megtárgyalása három lépcsőben történt. Első: „teológusok kongregációi”. Második: összes szavazati joggal bíró prelátus általános kongregációi.
• A dekrétumok formába öntéséről választott küldöttségek (deputációk) gondoskodtak.
• A császár a dogmatikus témák hátrasorolását szorgalmazta. Az ötödik ülésen elfogadták az áteredő bűnről szóló dekrétumot, mely a plegiánus, és a keresztség után is megmaradó eredeti bűnre vonatkozó protestáns felfogás ellen irányult.

Egy viharos általános kongregáció

• A júl. 30-i általános kongregáción keményen ütköztek össze a vélemények.

Megigazulás és a szentségek

• A császárnak sikerült a katonai helyzetet megszilárdítania.
• Szeptember végén folytatódott a vita a megigazulásról. A dekrétum harmadik átdolgozott kiadása nyerte el a zsinat egyhangú helyeslését. A dekrétum 16 tanító fejezetből áll.
• Az emberi akarat közreműködik az egész megigazulási folyamatot előrevivő isteni kegyelemmel, miáltal az emberi érdem (meritum) is megjelenik a folyamatban, az ember belső megszentelődése a megszentelő kegyelem által történik.
• Az egyházi élet legsúlyosabb bajainak egyik forrása az volt, hogy a püspökök és plébánosok hivatali kötelességeiknek nem személyesen, hanem helyettesek révén tettek eleget.
• Egy további reformdekrétumot fogadtak el, mely egyebek között megtiltotta több püspökség egy kézben történő egyesítését.
• Még egy további dekrétumot fogadtak el a szentségekről általában (a szentségek száma hét, objektív hatásukat a külső jelek megvalósulásakor fejtik ki), továbbá a keresztségről és a bérmálásról. E dekrétum magja a tanítás, miszerint a szentségek a kegyelmet a kiszolgáltatás ténye által (ex opere operat) közvetítik, nem csak az azt megígérő isteni Igébe vetett hit által.
• A zsinaton 64 püspök és 7 rendfőnök volt jelen.

Áthelyezés Bolognába

• 1514. márc. 11-én elhatározták a zsinat áthelyezését Bolognába, elhagyták Trientet mert járvány tört ki.
• Pápa és császár: először a háború, utána a zsinat.
• A császár megtámadta a fő ellenséget, János Frigyes szász választófejedelmet. 1547. ápr. 24-én az Elba melletti Mühlbergnél le is győzték és foglyul ejtették.
• Bolognában a zsinaton egész nyáron a szentségek témáját vitatták: Eucharisztia, gyónás, utolsó kenet, házasság, egyházi rend követték egymást, anyagot gyűjtöttek a szentségek kiszolgáltatása gyakorlatának reformjához, de a két bolognai ülés egyikén sem hozták nyilvánosságra a vonatkozó dekrétumokat.
• A császár a pápától a zsinat Trientbe való visszatelepítését követelte. III. Pál ezt megtagadta.
• 1548. jan. 16-án, 23-án a császár Rómában és Bolognában benyújtotta ünnepélyes tiltakozását az áthelyezés ellen à a pápa felfüggesztette a bolognai tárgyalásokat, de a zsinat Trientbe történő visszatérését nem rendelte el.
• V. Károly az augsburgi birodalmi gyűlésen dolgozta ki az „Augsburgi Interimet”, mely tanbeli tartalmát tekintve katolikus volt, de bizonyos engedményeket tett, mint a két szín alatti áldozás és a papok házassága. Erről hiányzott az egyházi jóváhagyás.
• A protestánsok Augsburgban komoly fenntartásokkal megígérték, hogy meg fognak jelenni a trienti és nem a bolognai zsinaton.
• III. Gyula pápa (1550-1554) 1551. máj. 1-re elrendelte a zsinat visszatérését Trientbe.

Visszatérés Trientbe, 1551-1552

• Az érdemi tárgyalások azonban csak szeptember elején kezdődtek meg, miután a német püspökök, mindenekelőtt a mainzi és trieri érsekek képviselői, megérkeztek, akiket hamarosan a kölni metropolita követett. A franciák távol tartották magukat.
• II. Henrik király, visszatérve apja álláspontjához, megtagadta a trienti „konvent” zsinatkénti elismerését.
• Megfogalmazták az Eucharisztiára vonatkozó tanítást, Krisztus valóságos jelenlétét az átlényegülés által, következésképpen akkor is, ha a szentséget nem szolgáltatják ki.
• Az Eucharisztia két szín alatti kiszolgáltatásáról szóló cikkelyt a zsinat egyelőre visszautasította.
• A zsinat 9 tanító fejezetben és 15 kánonban védte meg a gyónás szükségességét és elégtétel bírói jellegét.

A protestánsok Trientben

• A feszültség tovább nőtt, amikor a német protestánsok küldöttségei megjelentek Trientben. A würtenbergiek magukkal hozták egy külön megfogalmazott hitvallást a „confessio Virtembergica”-t is magukkal hozták és fenntartották álláspontjukat, valamint minden engedményt visszautasítottak.
• A Husz Jánossal szembeni konstanzi bánásmód árnyéka rávetődött Trientre is. Követeléseiket (pl. a konstanzi dekrétumok értelmében a pápa alávetését a zsinatnak) a zsinat már nem teljesíthette.
• A császár azt az utasítást adta, hogy minden áron akadályozzák meg a zsinat felfüggesztését.
• Móric szász választófejedelem megtámadta a császárt, a pápai legátus halálos betegséget kapott à a zsinat megbénult, 1552. ápr. 28-án felfüggesztették, megbukott.
• Bár a reformmozgalom az 1555. évi két konklávén többségbe került, a Trienti Zsinat folytatása egyelőre nem jöhetett szóba.

A kálvinizmus Franciaországban

• A Trienti Zsinat dogmatikus vitáiban Luther, Zwingli és egyéb reformátorok nézeteit taglalták, de alig foglalkoztak Kálvinnal, akinek főműve már régen közismert volt.
• IV. Pius pápa (1559-1565) az 1552-ben felfüggesztett zsinatot úgy tekintette, mint alkalmas eszközt ahhoz, hogy Fro. leszakadását megakadályozza.
• 1560. nov. 29-i: összehívó bulla. Németo. Megtagadta a megjelenést. A protestáns fejedelmek is kereken nemet mondtak.

Harmadik ülésszak 1562-1563

• 1562. jan. 18-i megnyitó ülés, 113 résztvevővel.
• A tárgyalásokat egy reformjavaslattal kezdték. Első cikkelye à a zsinat válságban. A spanyolok és az olaszok egy része a székhelyen tartózkodás kötelezettségét közvetlen isteni parancsnak akarták nyilvánítani (de iure divino).
• Sikerült elfogadtatni a korábban elutasított cikkelty az Eucharisztiáról, mely kimondta Krisztus valóságos jelenlétét mindkét szín alatt és a szentmiseáldozatól szóló dekrétumot: a szentmise Krisztus keresztáldozatának emlékezete és megjelenítése, hasonló hozzá ugyanazon áldozat és ugyanazon áldozatbemutató által, aki maga Krisztus, különbözik tőle viszont a bemutatás vértelen módjában.
• A két szín alatti áldozás ügyét a császár és a bajor herceg felvetésére a zsinat a pápához utalta, aki azt a zsinat után több esetben engedélyezte.

A zsinat válsága és a válság megoldása

• 1562. nov. 13-án bevonult Trientbe Charles Guise, Lotharingia bíborosa, tizenhárom francia püspökkel. Fellépése à a zsinat válságának elmélyülése.
• „Hogyan egyeztethető össze a püspökök Krisztus általi küldetése a pápa primátusából fakadó hatalmával?”
• I. Ferdinánd császár 1563. márc. 3-i levelében arra kérte a pápát, ne helyezkedjen szembe a zsinat által végrehajtandó reformmal. A világi hatalom intervenciója à a zsinat felbomlása.
• Márciusban egymás után meghalt mindkét rangidős legátus à helyükre nevezte ki IV. Pius legjobb diplomatáját és tanácsadóját, Moronét, és a velencei Navagerot.
• Morone lett a zsinat megmentője. Véget vetett a túlbuzgók befolyásának, megnyugtatta a császárt és megnyerte Guise kardinálist egy kompromisszumos megoldásnak.
• A püspöki szemináriumok létezéséről szóló dekrétum megvetette az alapját a papság rendszeres és magas színvonalú képzését szolgáló intézményeknek.

Morone nagyszabású reformterve

• Az itáliai, a spanyol, a császári követek és a franciák petícióiban közös volt a kívánság, hogy erősítsék meg a püspökök hatalmát egyházmegyéjük világi és szerzetespapsága felett, és szüntessék meg e hatalom gyakorlásának akadályozását kivételezések és indokolatlan fellebbezési jogok adása, továbbá az állami beavatkozások által.
• Nemzeti reformkívánságok, római konzervatív elképzelések à Morone összeállította 1563. júl-ban átfogó, 42 cikkelyt tartalmazó reformjavaslatát, ezt el is fogadták.
• Szabályozták benne a kardinálisok és püspökök kinevezését és hivatali kötelességeit, az egyházmegyei zsinatok évenkénti és a tartományi zsinatok évenkénti és a tartományi zsinatok háromévenkénti tartását, az egyházmegyék püspöki vizitációját, a székesegyházi káptalanok tevékenységének reformját, a plébániák betöltését és a plébánosok igehirdetési kötelezettségét.
• Morone reformdekrétumai képezik a „trienti reform” magját.
• A házasság szentségi jellegéről szóló dekrétumot a „Tametsi” elnevezésű jelentős reformdekrétum egészítette ki. Ez kimondta: a titkos, tanúk nélküli házasságok tilosak és érvénytelenek.
• Záróülésen további dekrétumok elfogadása a tisztítótűzről, a bűnbocsánatról, a szentek, ereklyéik és képeik tiszteletéről.
• A „kép-dekrétum” megújította a VII. Egyetemes Zsinat definícióit.

Befejezés és végrehajtás

• A pápa 1554. jan. 26-án erősítette meg az összes zsinati dekrétumot, kivétel és módosítás nélkül, és ezzel törvényerőre emelte azokat.
• A Trienti Zsinat a legmagasabb egyházi tanítóhivatal válasza volt a protestáns reformációra és teljesítése az Egyház belső megújulása iránti, régen felgyülemlett elvárásoknak.
• A protestáns reformációval a katolikus reformot állította szembe.
• „Római Katekizmus”: a trienti definíciókon nyugvó hittani kézikönyv.
• XIII. Gergely (1572-1585) alatt végrehajtották a zsinati dekrétumokat, V. Sixtus és VIII. Kelemen kiadták a javított Vulgátát.

5. AZ ELSŐ VATIKÁNI ZSINAT

• A francia forradalom és az azutáni szekularizáció hullámai árvízként söpörtek végig a katolikus Egyházon. Elsodorták azt, ami az Egyházat az abszolutikus állammal és társadalommal összekötötte.
• A jezsuita rend már korábban áldozatul esett a Bourbon udvarok felvilágosult abszolutizmusának.
• A racionalisták egy évszázadnyi semmibe vevése, megvetése után az Egyház újra felhívta magára a figyelmet. Az Egyház újra tanúsítani tudta elpusztíthatatlan (isteni forrásból táplálkozó) életerejét. Képes volt belenőni az új korba.

IX. Pius és a „Syllabus”

• IX. Pius 1846. jún. 16-án „liberális”, az Egyház új feladatai számára belsőleg nyitott pápaként kezdte meg uralkodását.
• Az 1848-as forradalmak elől elmenekült Rómából. A későbbi XIII. Leó pápa ösztönzésére elkészítette a kor tévedéseinek jegyzékét. A tervezett „Syllabus” elkészítéséhez Gerbet perignani püspök által 1860-ban kibocsátott, 85 téves nézetet elítélő, pasztorális instrukcióit használta fel.
• Tartalmát 61 tételben vonták össze, 1864. dec. 8-án a „Quanta cura” enciklikával együtt megküldték a püspököknek.
• A „Syllabus” elítélt bizonyos filozófiai rendszereket (racionalizmus, pantheizmus), társadalmi nézeteket (kommunizmus), a keresztény erkölcsöket, főleg a házasságot illető, mindenekelőtt az Egyházra vonatkozó tévedéseket.
• A „Syllabus”-t az Egyháznak a modern kultúrával szembeni elutasításaként fogadták és hevesen felléptek ellene. Fro-ban megtiltották a nyilvánosságra hozását.

Az egyetemes zsinat meghirdetése

• Az Egyház mibenlétének problémája újra és újra felmerült.
• Indok a zsinatra: három évszázada nem volt egyetemes zsinat, ez példátlan.
• Nagy volt a bizonytalanság a zsinattal kapcsolatban, de a pápa által megkérdezett bíborosok nagy része támogatta megtartását.

Meghívás a Vatikánba

• 1867. júniusában, az apostolok vértanúhalálának emlékünnepére összegyűlt 500 bíboros előtt, a pápa allokuciojában jelentette be az egyetemes zsinat összehívására vonatkozó tervét. A jelenlévő püspökök szolidaritásukról biztosították a pápát.
• 1868. jún. 29. „Aeterni Patris” c. bulla: zsinat megnyitása 1869. dec. 8, helszín: Szent Péter székesegyház. A bulla meghívta a világ valamennyi püspökét (címzetesek is), a szerzetesi kongregációk főnökeit és a rendek generálisait.
• A konstantinápolyi pátriárka, valamint a nem egyesült örmények, jakobiták és a koptok pátirákái elutasították a meghívást. Az anglikán egyház képviselői és a janzenisták püspökei nem kaptak meghívást.
• 1868. szept. 13. pápai nyílt levél „valamennyi protestánshoz és nemkatolikushoz”. A protestáns közvélemény reakciója negatívabb mint a keletieké à a Vatikáni Zsinat nem lehet egyesítő zsinat.

Előkészítő munkálatok és a munkarend

• Az irányító bíborosi bizottság elhatározta, hogy a zsinat előkészítésére öt albizottságot nevez ki:

1. Hittani bizottság, Bilio bíboros vezetésével, 24 taggal, a dogmatikus javaslatok kidolgozására.
2. Egyházfegyelmi bizottságot Caterini bíboros vezetésével, 19 taggal.
3. A szerzetesek ügyeinek bizottságát Bizzarri bíboros vezetésével, 12 taggal.
4. A keleti egyházak és missziós ügyek bizottságát barnaba bíboros elnöklete alatt, 17 taggal.
5. Az egyházpolitikai bizottságot Reisach bíboros vezetésével, 26 taggal.

• Minden bizottság (irányító is) idegen szakértőket is bevont a munkába. A nagy rendeket a legismertebb teológusaik képviselték.
• Az albizottságok már 1868-ban megkezdték tevékenységüket. Előterjesztéseket, „szkémákat” dolgoztak ki minden megtárgyalandó témához.
• A zsinat javaslattételének jogát a pápának, mint a zsinat fejének tartották fenn, a dekrétumok formába öntésével négy állandó, a zsinat által megválasztandó, 24-24 tagból álló küldöttséget (deputációt) akartak megbízni
• A püspököktől beérkezett javaslatoktól a pápa által kinevezett program-küldöttségnek (de propositis) kellett döntenie. A teljes ülések (generális kongregációk) és ünnepélyes ülések számára ölésrendet állapítottak meg.
• Az I. Vatikáni Zsinat indítása jobban elő volt készítve, mint bármelyik korábbi.

A Civiltá cikke és Európa közvéleménye

• Az I. Vatikáni Zsinat összehívó bullája – hogy elkerülje az Egyház belső ügyeibe való beavatkozást – csak annyit tartalmazott, hogy a katolikus fejedelmek segítségükkel járuljanak hozzá a zsinat sikeréhez.
• Febr. 6. megjelent a Civitá Cattolica-ban, a jezsuiták félhivatalos félhavi lapjában egy „párizsi levelező” szignóval jegyzett cikk, mely azt állította, hogy a francia közvélemény a küszöbön álló zsinattól a „Syllabus”-ban foglalt tanok kifejtését, a pápai csalatkozhatatlanság közfelkiáltással történő kijelentését várja.
• Poroszo. és Ausztia-Mo. kormányfői visszautasították, hogy zsinati követeket nevezzenek ki. III. Napóleon is lemondott arról, hogy az őt megillető jog szerint követet nevezzen ki a zsinatra.
• „Kevésbé időszerűnek” jelentette ki a pápai csalatkozhatatlanság definiálását a Melchers kölni érsek elnökletével Fuldában összegyűlt német püspökök többsége is, a pápához írt szept. 4-i levelében.

A zsinat megnyitása

• Megnyitó ülés: 1868. dec. 8. A Szent Péter székesegyház jobb kereszthajójában ült a 642 szavazásra jogosult prelátus.
• Az 1050 katolikus püspökből 774 vett részt a zsinaton. Ez minden korábbinál több. Mind az öt kontinensről érkeztek résztvevők, csak Oroszo. tagadta meg katolikus püspökeitől a kiutazást.

Az első dekrétum

• Dec. 10-én szétosztották „A katolikus hitről” c., a Syllabushoz csatlakozó szkémát, amit hat általános gyűlésen (congregatio generalis) akartak megtárgyalni à ez több bíboros éles kritikáját váltotta ki. Később ezt átdolgozták és lerövidítették.
• A négy fejezetre osztott első – hitbéli kérdésekkel foglalkozó – dekrétumot, kiegészítve 18 kánonnal, az 1870. ápr. 24-i harmadik ülés 667 igenlő szavazattal elfogadta. A négy fejezet a következő témákat tárgyalja:

1. A személyes Isten léte és felismerése.
2. Az isteni kinyilatkoztatás szükségessége
3. A hit lényege.
4. A hit és a tudás viszonya

A lelkipásztori kérdések feletti vita

• Jan. 8. és febr. 22. közt a zsinat az egyházi fegyelem és a lelkipásztori tevékenység kérdésével foglalkozott.
• A papság életvitelét tárgyaló szkémában szó esett a breváriumról is. Beláthatóvá vált, hogy az „uniformizálás” ezen a területen nem elérhető és nem kívánatos.

A tévedhetetlenség kérdése sürgőssé válik

• A pápai tévedhetetlenség kérdése uralkodóvá vált. Az infallibilisták, Manning bíboros vezetésével készítettek egy listát, mely a pápai tévedhetetlenség egyetlen kifejezett ellenzőjének sem tartalmazta a nevét.
• Az ellenzők erre egy ellenlistát állítottak össze, de nem tudtak többségbe jutni.
• A január végén a pápának beadott kérelem 380 aláírást tartalmazott, a kisebbség ellenbeadványát csak 140-en írták alá.
• A munkarenddel kapcsolatban nyilvánosságra hozott kiegészítő rendelkezések három fontos rendelkezést tartalmaztak:

1. Már az adott szkéma fölötti vita megkezdése előtt is szabad javító célú írásos módosító javaslatokat benyújtani
2. A szavazás felállással illetve ülve maradással történik.
3. Ha legalább tíz zsinati atya javaslatot tesz a vita befejezésére, a javaslatot meg kell tárgyalni.

• Tény, hogy a kiegészítő intézkedések újítást jelentettek.
• A századforduló óta két „párt” állt egymással szemben. A zsinat pártjai azonos szellemiségű személyiségek csoportosulásai voltak, akik egy pontosan meghatározott kérdésben, kizárólag személyes lelkiismereti döntésük alapján értette egyet.

Az európai visszhang

• A sajtó folyamatosan tájékoztatott a zsinatról, így a kialakult ellentéteket nem lehetett a világ előtt teljesen elrejteni.
• Márciusban az a látszat alakult ki, mintha a nagyhatalmak egy része diplomáciai intervencióra készülne.

Vita a pápai primátusról és tévedhetetlenségről

• A „Krisztus Egyházáról” szóló szkéma, jan. 21. óta a zsinati atyák kezében volt. Tíz fejezetben tágyalta az egyházról szóló tanítást általában.
• Az infallibilisták beadványának megfelelően a 11. fejezethez egy függeléket csatoltak a pápai tévedhetetlenségről.
• Márciusban és áprilisban befutottak az írásbeli módosító javaslatok à a hittani bizottság átdolgozta a szkéma 11. és 12. fejezetét és terjesztette a zsinat elé.
• A vita középpontjában kezdettől fogva a pápai tévedhetetlenség problémája állt. Dechamps érsek azt fejtegette, hogy a pápai tévedhetetlenség sem személyes jellegű (a hivatalhoz tartozik) sem kizárólagos (mert feltételekhez kötött) nem lehet.
• Az ellenzők oldaláról Hefele a történelmi nehézségeket vetette fel, amelyek a dogma definiálása ellen szólnak (pl. Honorius-kérdés). Összesen 39 hozzászóló beszélt a dogma kimondása mellett, 26 ellene. De még 40 év állt a szólásra jelentkezettek listáján. A zsinati titkár közölte, hogy 150 zsinati atya javaslatot tett a vita lezárására à a zsinat ezt elfogadta.
• Még hátra volt az egyes fejezetek szövege felett tartandó különleges vita. Erre 120 hozzászóló jelentkezett. A jún. 15. és júl. 4. közti plenáris üléseken 35 felszólaló nyilatkozott a csalatkozhatatlanság mellett, és 22 ellene. A dogma definíciójának ellenzői nem voltak szükségszerűen a tévedhetetlenség ellenzői.
• Rauscher bíboros megfogalmazta, ők a pápa tévedhetetlenségét az összegyház szándékához és tanúságához kötötték.
• Egy kompromisszum érdekében fáradozott febr. óta egy „középpárt”.

A pápai primátus kimondása

• A májusi szkéma különböző fejezeteiről is vitatkoztak, ezek tárgya a pápai primátus alapítása, gyakorlásának folytonossága és mértéke volt. Az első két fejezet nem okozott nehézséget.
• A 3. fejezet körül bontakozott ki bonyodalom. A primátusi hatalom viszonya a püspöki hatalomhoz már a XV. sz-i zsinatok óta vitatott téma volt. A most előterjesztett szkémába a firenzei uniós zsinat definícióját foglalták bele, egy magyarázó rész betoldásával, miszerint a pápa primátusából fakadó hatalma rendes és közvetlen püspöki hatalom az egész Egyház és minden részegyház fölött, de nem szűnteti meg a püspökök egyházmegyéikben gyakorolt rendes és közvetlen hatalmát. A kétféle hatalom egymásmellettisége egyértelmű.
• A püspökök Isten előtti közvetlen felelősségét azzal a betoldással erősítették meg, miszerint ők az apostolok „Szentlélektől rendelt” utódai. A hozzáfűzött kánonba az is belekerült, hogy a pápa teljhatalommal bír (totam plenitidum huius supremae potestatis).
• A bizottság csak négyet fogadott el a benyújtott 72 módosító javaslat közül, és ezeket bedolgozta a szövegbe. Így nyerte el a primátus definíciója Zinelli trevisói püspök júl. 5-i bejelentése alapján, végleges formáját.

A pápai tévedhetetlenség definiálása

• A pápai tévedhetetlenség szövegezésénél 144 kavítási javaslatot kellett figyelembe venni. Júl. 13-án került sor a 4. fejezet feletti szavazásra. 451 zsinati atya szavazott igennel (placet), 88 nemmel (non placet), 62 feltételes igennel (placet iuxta modum). A harmadik csoport módosítási javaslatai újabb tanácskozást tettek szükségessé, amelyen a tévedhetetlenség definíciójának végleges szövegét lerögzítették.
• A végső szöveget a zsinat utolsó általános kongregációja 552 atya csaknem összes igenlő szavazatával fogadta el. Mivel módosítási javaslataikat a pápa elutasította, az 55 fős kisebbség távol maradt az ünnepélyes üléstől.
• Júl. 18-án tartották a zsinat 4. ülését, amelyen a „Pastor Aeternus” konstitúciót 533 igen-szavazattal 2 nem.szavazattal szemben elfogadták. Elhatározták a zsinat elnapolását is. A tanácskozás ideje alatt óriási erejű vihar tombolt.

Elfogadás és ellentmondás

• Az ülés másnapján kitört a francia-német háború. Két hónappal később, szept. 20-án a piemonti csapatok elfoglalták Rómát. IX. Pius „a Vatikán fogja volt”. A zsinat lezárására később sem került sor.
• Az I. Vatikáni Zsinat két dogmatikus dekrétuma pápai konstitúciók mintájában jelent meg. Az 1870. ápr. 24-én kelt „Dei Filius” konstitúció megszabja a hit és a tudás, a hitből fakadó és az értelmi tevékenységből származó felismerés viszonyát. Az 1870. júl. 18-ra datált „Pastor Aeternus” konstitúció a pápai primátusból következő hatalom mértékét és a pápa tanítóhivatali tévedhetetlenségét.
• Új egyházi törvénykönyv: Codex Juris Canonici.
• A katolikus világ mindenütt ünnepelve fogadta a zsinatról hazatérő püspököket,
• Aug. 25-én a német Döllinger által összehívott konferenciák egyikén, professzorok és értelmiségiek egy csoportja a zsinatot „nem egyetemesnek” jelentette ki, és kétségbe vonta a döntések szabadságát.
• Döllingert 1871. ápr. 17-én kiközösítették. Követői az ókatolikus egyházhoz csatlakoztak.
• Végül egyetlen állam sem akadályozta meg a dekrétumok kihirdetését.

Visszapillantás és előretekintés

• A huszonegy egyetemes zsinat közül nyolcat a görög Keleten rendeztek meg. A többi tizenhárom megoszlik a nyugati kereszténység három legfontosabb országa, Itália, Fro. és Németo. közt. Hat zsinat Rómában volt.
• A 21 zsinat közül 19-nél a közlekedési viszonyok azonosak voltak, az emberek gyalog, lóháton, kocsin vagy hajón utaztak. Csak az I. Vatikáni Zsinat résztvevőinek állt rendelkezésére a vasút és a gőzhajó, ennek következményekén volt ez a zsinat sokkal népesebb, mint bármelyik előző.
• A legrégebbi zsinatok abban hasonlítanak a legutóbbiakhoz, hogy ezek és azok is tisztán püspöki zsinatok voltak. A résztvevők köre kibővül. Apátok, majd az egyházi testületek, a káptalanok és az egyetemek képviselői, végül a világi hatalom megbízottaival.
• A régi zsinatok fő oka és legkiválóbb célja a kipattant tanbéli viták rendezése volt, a kereszténység alapdogmáinak fogalmi rögzítése révén. A későközépkori zsinatokon az Egyház és a világ rendjéről van szó. Rendelkeznek a pápaválasztásról és az egyházi hivatalok elnyerésének módjáról, megszavazzák „Isten békéjét” és a keresztes hadjáratokhoz szükséges adókat, elítélik az eretnekeket.
• A XIII. sz. vége óta „a főben és a tagokban végrehajtandó reform” lesz a zsinatok fő témája.
• Pápák okozta skizmák állnak a II. és III. Lateráni Zsinat és a Konstanzi Zsinat napirendjén. A Kelet és Nyugat közötti skizmák foglalkoztatják a Phótios ellen IV. Konstantinápolyi (VIII. Egyetemes), A II. Lyoni és a Bázel-Ferrara-Firenzei Zsinatokat.
• Az ülések jellege megváltozott a középkorban, jogi-liturgikus zárócselekménnyé váltak, amelyek összefoglalták azt, amit a résztvevők előzőleg a „generális kongregációnak” nevezett plenáris ülésen megtanácskoztak. A XV. sz. reformzsinataitól ezek az ülések képezték a zsinati tevékenység alapvető formáját. Mellettük fokozott jelentőséget nyernek a dekrétumok előkészítésére választott vagy kinevezett bizottságok.